Aki még nem ismerne: Szia! 

Szilágyi Zsolt vagyok a szabadtüdős természetbúvár c. blog egyetlen írója/olvasója.

Pár napja volt szerencsém elszakadni állatgondozói munkámtól és barátaimmal ellátogatni a Bécsi Természettudományi Múzeumba. A hely minden várakozásomat felülmúlta. Úgy éreztem magam mint egy szülinapos kisgyerek a cukorkaboltban karácsony napján, csak az én cukorkáim alkoholban úszkálnak és fura, üveges tekintettel rendelkeznek. És az ízül se jó. Komolyra fordítva a szót: mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a múzeumot. A megközelítés egyszerű, a tárlatok átláthatóan, tematikusan vannak elrendezve, a hatalmas tér miatt még a vasárnapi tömeg is szépen eloszlott. És persze a kedvenceim: különleges preparátumok, leletek és minták észveszejtő mennyiségben. Mindez 10 euróért? A hülyének is megéri, hát még nekem akinek ez a hely a kánaán.

A mobilom kissé nehezen alkalmazkodott a sötétebb terekhez, és az emlős tárlat előtt le is merült, de itt egy kis képes krónika az élményeimről.

Szóval ahogy látszik, már a belépés előtt fel voltam dobva.

Íme a fogadócsarnok.

Régi álmom vált valóra mikor megláttam az életnagyságú dinoszaurusz csontvázakat.

És a világ eddig felfedezett legnagyobb teknősét, aminek alapterülete nagyobb mint a konyhámé.

A T-Rex koponya....nos egy T-Rex koponyának nem kell kommentár. Tisztára párolt menőség. Akarok egyet itthonra. Nagyon!

Miután barátaimnak sikerült kirángatniuk az őslénytárból, megnéztük az egyik időszakos tárlatot, amelynek témája a mamutok voltak.

Ez itt egy igazi, hűtőkamrában tárolt mamut borjú. Úgy néz ki mintha csak csak pár hete pusztult volna el, pedig az eset több ezer éve történt. Lábain még a szőr is jól látszik.

A múzeum csapatának egy nagyon színpatikus vonása, hogy láthatóan tesznek a tabukra ha azzal tudást adhatnak át. Pl ez a darab bemutatja hogy kutatók rengeteg dolgot megtudtak a jégkorszakok flórájáról a mamutok ürülékékében talált növényi rostok és pollenek alapján.

Ezután az embertani tárlat következett.

Amelynek a végén megtekinthettük az eredeti willendorfi vénuszt. Így néz ki hátulról. Ezt valamiért egy történelemkönyvben sem láttam.

Majd a fosszíliák következtek.Néhány annyira jó állapotban maradt meg hogy az embernek az az érzése támadt, akár ki is mászhatnának a tárolókból.

Az egyik meg is tette. Ismét nagy taps a kreatív csapatnak.

A valaha felfedezett legnagyobb pók modellje. Egy az egyes méretben.

És a fosszília ami alapján készítették. Nem lehetett könnyű, mivel szegény úgy néz ki mintha ráült volna egy brontoszaurusz. Pedig akkor még nem is volt brontoszaurusz.

Ekkor az ösztönöm azt súgta hogy valami még borzalmasabb áll a hátam mögött.

De csak egy terrormadár volt. Viszont úgy megrettentem tőle hogy inkább holnap folytatom a mesét.

A krónika egy gyors alsógatyacsere után folytatódik.

CSIPP!